Narancsbőr

Ahány hölgy jött hozzám eddig, mindegyiknek – állítása szerint – volt narancsbőre. Jelentős részük rendszeresen edzett és használt különféle csípős krémeket edzés közben.

Mit lehet tenni a narancsbőr ellen?

Van-e értelme a krémeknek?

A bőrünk három rétegből áll, ezek neve – a testfelszínről befelé – hám, irha és bőralja.

  • A hámban találhatóak a bőr hámsejtjei, melyek több rétegű védőfelületet képeznek. A legbelső rétegek az újonnan osztódott sejtek, amik ahogy az idő telik egyre közelebb kerülnek a felszínhez és szépen lassan elhalnak, elsorvadnak és egy elszarusodott hám réteget képeznek a testünk felületén.
  • Az irhában találhatóak a verejték mirigyeink és az érző idegek, a kapilláris érhálózat valamint a nyirokerek, illetve a szőrszálak tövei. Ezek között pedig kollagén rostok találhatóak – ez a sejteken kívül fehérjehálózat, más nevén kötőszövet.
  • Végül a bőralja (más néven subcutis) tartalmazza a bőr alatti, ún. subcutan zsírréteget. A bőralatti zsírréteg egyik fontos feladata a testünk szigetelése és a hőveszteség csökkentése.

 borszerk

A narancsbőr alias cellulit (gynoid lipodisztrófia):

            A narancsbőr a nők körében gyakori (és rettegett) jelenség, mely elsősorban a fenéken és a combokon jelenik meg. Kialakulásának menete összetett – szerepet játszanak benne:

  • a bőr mikroerei, a nyirokérhálózat,
  • a sejtek közötti fehérjehálózat, valamint
  • a többlet bőralatti zsírszövet ami „betüremkedik” az irha rétegbe.

A narancsbőr súlyosság szerint több fokozatban figyelhető meg:

(0. fokozat: a narancshéj textúra a bőr ráncolásával még nem váltható ki, álló és fekvő helyzetben a comb és a far bőre sima. Karcsú nőkre, sportolókra jellemző.)

  1. fokozat: a bőrfelszín sima, de széthúzva (nem összenyomva!!!) már egyenetlen a felszín. A nőies típusok jellemzője, férfiaknál az androgénszint (férfi nemi hormon) csökkenésekor látható.
  2. fokozat: a bőr fekve sima, de felállva látható a narancsbőr. Súlyfelesleggel rendelkező nőknél és csökkent androgénszintű férfiaknál látható jelenség.
  3. fokozat: a narancshéj textúra állva és ülve is látható – sokszor ruhán keresztül is-, sőt, eltorzítja a végtagok és a far kontúrját. Elhízás és öregedés jeleként fordul elő.

Itt egyből meg kell említeni valamit: ha most a tükörben megnézed a fenekedet és sima, majd két kézzel összefogsz egy kis részt, összenyomod és megjelenik a narancsbőr – na az nem narancsbőr! Amikor összenyomod a bőrödet ugyan azt a hatást éred el, mint amikor túl sok zsír van a bőr alatt – a zsír betüremkedik az irhába, és olyan lesz mintha narancsbőröd lenne. Ha széthúzod és megjelenik, akkor az 1-es fokozatnál vagy.

Mit tehetünk tehát?

(0. Amennyiben az előzőekben említett „narancsbőrrel” rendelkezünk csak, akkor nyugodjunk meg és örüljünk, hogy nincs narancsbőrünk…)
  1. Fogyjunk le, adjuk le a fölösleges zsírréteget. Ha nincs ami betüremkedjen a hámba, a zsírszövet eltűnik.
  2. Amikor a zsírszövetünkben a zsírsejtjeink elkezdik lebontani a triglicerideket, akkor különféle bomlástermékeket adnak le a vérünkbe (zsírsavak, glicerin, stb.). Ezek a bomlástermékek – ha a mikroerekben ill. a nyirokerekben ha nem megfelelő a keringés – lokálisan fel tudnak halmozódni és ennek eredményeként leállhat a zsírégetés. Tehát amikor a hölgyek kenegetik magukat mindenféle csípős, büdös, vérbőséget okozó krémmel, akkor annyira nagy hibát nem is követnek el (leszámítva, hogy utána felállnak a futópadra a guggolás helyett).
  3. A különféle „zsírégető krémekben” számos hatóanyagot használnak, ezek közül ami igazoltan működik:
    • koffein[1,2,3], különösképpen a koffein-ultrahangos zsírbontás kombináció.[4] A koffein fokozza a zsírégetést a zsírsejtekben illetve a bőr mikrokeringését is.[5] (Az ultrahangos kezelés elérhető például ITT – Alakformáló Masszázs néven!)
    • L-karnitin[6,7], feladata a zsírsavak bejuttatása a sejtek erőműibe (a mitokondriumokba). Ha nincs L-karnitin akkor a sejtek nem képesek zsírsavakat használni energiaforrásként. Egy sejten belül az L-karnitin – Koenzim-A (KoA) rendszer határozza meg a zsírégetés ütemét. A kevés a KoA akkor leállnak az aerob energiatermelő folyamatok (pl. citromsav ciklus) valamint a β-oxidáció (alias zsírégetés) is. Az L-karnitin a bőrön keresztül

      felszívódva megnöveli a sejtek L-karnitin tartalmát, fokozza a zsírégetést.

Konklúzió: a zsírégető krémek önmagukban semmit nem érnek ha az ember maga nincs zsírégető üzemmódban – tehát nem tart egy megfelelő étrendet és nem edz rendesen. A megfelelő edzés és étrend mellett egy kis extra segítséget tudnak nyújtani, de azért csodát ilyenkor se várjunk.

(A narancsbőrt gyakran nevezik cellulit-nek és cellulitis-nek, de a két kifejezés nem ugyanazt jelenti!)

 


Irodalomjegyzék

  1. Regul Toxicol Pharmacol. 2004 Jun;39(3):271-81.

In vitro predictions of skin absorption of caffeine, testosterone, and benzoic acid: a multi-centre comparison study.

  1. Int J Pharm. 2015 Jul 25;490(1-2):155-64. doi: 10.1016/j.ijpharm.2015.05.050. Epub 2015 May 21.

Topical and transdermal delivery of caffeine.

  1. Rev Can Biol. 1967 Sep;26(3):179-84.

Effect of caffeine, nicotine and ethanol on lipolysis in human adipose tissue.

  1. J Cosmet Dermatol. 2008 Sep;7(3):232-7. doi: 10.1111/j.1473-2165.2008.00397.x.

The effect of topical caffeine on the morphology of swine hypodermis as measured by ultrasound.

Pires-de-Campos MS1, Leonardi GR, Chorilli M, Spadari-Bratfisch RC, Polacow ML, Grassi-Kassisse DM.

  1. Skin Pharmacol Physiol. 2013;26(1):8-14. doi: 10.1159/000343174. Epub 2012 Oct 11.

Caffeine’s mechanisms of action and its cosmetic use.

Herman A1, Herman AP.

  1. Skin Pharmacol Physiol. 2011;24(6):330-6. doi: 10.1159/000330385. Epub 2011 Aug 11.

Topical and transdermal delivery of L-carnitine.

  1. Int J Cosmet Sci. 2011 Dec;33(6):519-26. doi: 10.1111/j.1468-2494.2011.00665.x. Epub 2011 May 13.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s